A program fő célja a fenntartható fejlődés programjának biztosítása, az itt élők életminőségének javítása. Magyarország 34,5 millió, Ausztria 48 millió euróval járul hozzá a hétéves költségvetéshez, a fennmaradó részt az osztrák és magyar pályázok teremtik elő.
Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala, továbbá Burgenland, Alsó- Ausztria déli része, illetve Stájerország számít a határon átnyúló program célterületének. Ebben a határtérségben az elmúlt években a turizmus, kultúra vagy a gazdaság területén számtalan fontos program valósult meg.
A tervek között szerepel a Pannon vízbázis védelme, a két országbeli települések közti utak építése, a természetvédelmi területek megóvása, valamint megemlítette, hogy Ausztriában 2009-ben Haydn éve lesz és a programba Magyarországot is be kívánják venni. A közös programok egyik fontos célja, hogy tovább csökkenjen a közlekedési akadályok a két ország között.